2015. április 16., csütörtök

Füstölt makréla

Ne tessék félreérteni, nem vagyok sznob. Meg nem szeretek drágán ételt vásárolni, bár igaz, a diéta miatt sok esetben kénytelen vagyok. De a füstölt makréla az egyik legnagyobb kedvencem az elmúlt időszakban. És habár elsőre biztos nagyon különlegesnek és drágának hangzik, az egyik diszkont láncban mostanában már szinte állandóan lehet kapni és nagyon jó áron.
De a füstölt makrélával nem így találkoztam először, hanem egy budapesti görög étteremben, amit imádok. Mivel nem épp pénzátrcabarát, ritkán tévedünk be, de akkor előszeretettel válogatunk össze előételeket és az teszi ki a vacsoránkat. Legutóbb a házassági évfordulónkon voltunk ott az Urammal, és a füstöl makrélával akkor találkoztam először. Imádtam. És azóta is imádom. És azt is imádom, hogy lehet kapni a boltban. :)

Füstölt makrélás, avokádós saláta


Hozzávalók 4 személyre
- 10 dkg rukkola
- 10 dkg füstölt makréla
- 1 érett avokádó
- 3 evőkanál olívaolaj
- 1/2 citrom leve
a tálaláshoz:
- teljes kiőrlésű tortilla vagy pita

Az avokádót félbevágjuk, kiszedjük a magját, a húsát óvatosan kikanalazzuk, majd felkockázzuk. A füstölt makrélát falatnyi darabokra csipkedjük. Tálba helyezzük a rukkolát, megszórjuk az avokádóval és a makrélával, majd meglocsoljuk a citromlével elkevert olívaolajjal. Tortillával vagy pitával tálaljuk.

CH tartalom: 2 g CH/fő (pita nélkül)
Kalóriatartalom: 230 kcal/fő (pita nélkül)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...