2015. január 18., vasárnap

Tészta köretnek

Habár a blogra ritkán kerül fel, azért változatlanul szoktam tésztát készíteni a diéta mellett is. Pedig való igaz, a tésztafogyasztási szokásainkon drasztikusan változtatni kellett, hisz fejenként 5 dkg tészta az nem az a mennyiség, ami a megszokott. :) Ennél a receptnél viszont nem feltűnő a kevés tészta, hisz csak köretként szerepel a spagetti. Szóval, hajrá, együnk tésztát is, ez így például csak 40 g szénhidrát, nem is vészes, ugye? Még egy leves is elfér hozzá ebédre. :)
A recept a Kifőztük online gasztromagazinban jelent meg.

Zöld fűszeres csirkemell fokhagymás-tejszínes spagettivel


Hozzávalók 4 személyre
50 dkg csontos-bőrös csirkemell
1 evőkanál vaj + a tál kenéséhez
3 evőkanál friss zöld fűszer, vegyesen (bazsalikom, kakukkfű, tárkony, rozmaring, snidling)
20 dkg teljes kiőrlésű spagetti
2 dl tejszín
1 kis üveg fekete olajbogyó
3 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
őrölt bors


A húst megmossuk, szárazra töröljük, alaposan sózzuk, borsozzuk, megkenjük vajjal. A bőre alatt elosztjuk az aprított zöldfűszer-keveréket. Vajjal kikent tűzálló tálba tesszük, alufóliával lefedjük. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük, közben néha meglocsoljuk a kisülő zsiradékkal. Levesszük róla a fóliát, és 250 fokon további 5-10 percig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul.
Közben elkészítjük a köretet. Lobogó, sós vízben megfőzzük a tésztát. Serpenyőben 1-2 perc alatt megpirítjuk az áttört fokhagymát, felöntjük a tejszínnel. Hozzáadjuk a citromlevet, sózzuk, borsozzuk; 1 merőkanálnyit önthetünk hozzá a tészta főzővizéből. Beletesszük a leszűrt olajbogyót, és 3-5 percnyi főzés után elkeverjük a kifőtt tésztával. A ropogósra sült csirkemellet vékonyan felszeleteljük, és a spagettivel tálaljuk.

CH tartalom: 42 g CH/fő
Kalóriatartalom: 540 kcal/fő


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...